Blog

Az tény és való, hogy díszkertész múltam alig egy évtizedre nyúlik vissza. De már kezdetektől elvárás volt, hogy a frissen telepített cserjék tövét mulccsal (fenyőkéreg darálékkal) takarjuk. Az indok pedig egyszerű volt, esztétikus és a gyomosodást akadályozza. A víz visszatartása és a párologtatás csökkentése nem volt szempont, hisz a csepegtető rendszer biztosította az állandó és megfelelő mennyiségű vízutánpótlást folyamatosan.

 

 

De mi a helyzet azokban a kertekben, ahol nincs öntözőrendszer, mulcsról hírből sem hallottak, esetleg ipari mennyiség kellene a cserjék alá, netán a zöldséges kiskertben, ahol több a gond vele, mint a haszna?

Ebben a témában a környezettudatosságot a hulladékgazdálkodás jelenti egyben. Legyen szó bármilyen kertről, zöldhulladék keletkezik. A tavaszi szokásos metszésekből a sok fásszárú hulladék általában zsákokban köt ki. Pedig rengeteg tápanyagtól fosztjuk meg így a kertet. Aprításukkal a mulcshoz hasonló talajtakarót tudunk létrehozni azzal a különbséggel, hogy ez apróbb szemű, „gyorsabban” elbomlik, színe nem olyan szép barna, pláne nem narancssárga, vörös, mint a legújabb divat szerinti kéreg aprítékok, de a mienk! J Megkockáztatom, mert mérési adatokat nem találtam ez ügyben, hogy ha magasabb csertartalmú fásszárúakat aprítunk (csertölgy, cserszömörce …), annak a talaj pH értékére is lesz hatása a bemosódó csapadék következtében, így a savanyú talajt kedvelő növényeinknek segítünk ezzel is pluszban. Ha kertünkben inkább a gyepfelület a mértékadó, akkor az évközi heti-kétheti rendszerességgel keletkező fűnyesedék tudja ezt a szerepet pótolni. Az ágaprítékkal szemben a fű valóban hamarabb bomlik (főleg ha kiszórás előtt fellazítjuk a talajt, hogy a többlet oxigénnel a talajlakókat is felpezsdítsük) élénk zöld színét még pár napig megtartja, így optikailag nagyobb gyepfelület hatását kelti a cserjék alatti szórással. A következő fűnyírás alkalmával a régi takarót a komposztra helyezve már egy előkomposztálódott anyag kerül kis földdel keveredve a komposztrakás tetejére (segíti a gyorsabb bomlást) ha pedig épp a tavaszi tápoldatok kijuttatása utáni nyesedéket szórjuk a cserjék alá, akkor ők is részesülnek a plusz tápanyagból. Természetesen nem olyan mértékben, mintha közvetlenül ők kapták volna, de a semminél és a saját nyesedék megvonásánál mégis csak több. A tél előtti utolsó fűnyesedék kijuttatás akár maradhat is, vagy helyette az ősszel lehulló lomb alkalmas a fagyérzékeny vagy fiatal növények, rózsák tövének takarására is. Veteményes kiskertünk ilyen módon való teleltetése is célszerű, tavasszal könnyebb lesz felásni, mivel a talajlakók egész télen elődolgozhattak már nekünk a kevésbé átfagyott talajban.

Extrém körülmények között, például ha talajunk amúgy is tápanyagban szegény és öntözésre nincs mód, de fényben gazdag a terület, cserjék helyett extenzív kertet is kialakíthatunk, vagyis különféle varjúhájfélékkel telepítve a területet változatos, de mégis zöld felület jöhet létre. Esetleg kaktuszerdő.

 

 

Ellenben ha folyóparti vagy sziklás részen van kertünk, a helyi sajátosságokat felhasználva gyep helyett kavicságyat is létrehozhatunk, ami rendkívül változatos esztétikai kialakításra ad lehetőséget, de nagy területen a biodiverzitást is nagymértékben csökkentené. Így csak mérsékelten ajánlott felhasználása egy környezettudatos kerttulajdonosnak.

 

 

 

 

Nagy Anita

Napjainkban, a mind szélsőségesebbé váló időjárási és csapadék viszonyok új ötletek és technikák kigondolására vagy a régi bevált módszerek visszahozására késztetik a környezettudatos kerttulajdonosokat. Ha csak az elmúlt pár évre tekintünk vissza, amikor  szinte egész évben bő esőzés volt, vagy rosszabb esetben 2 hónapos szárazság köszöntött ránk, egyik eset sem mondható ideálisnak. A csapadékvíz visszatartása a burkolt felületekről és hasznosításának bármely formája a kertben, önmagában is környezettudatos cselekvésnek minősül, hiszen az a víz mennyiség, amit nem az ivóvíz hálózatból kell kivenni, kétszeres haszonnal jár, hisz másodszor a csatornadíjon is spórolunk.

        

Egy 100 m2 tetőről éves szinten 400 mm/év folyékony állagú csapadékkal számolva 40 m3 víz nyerhető. Egy átlagos 200m2-es kert locsolása (10mm/m2 átlaggal, 3 naponta öntözéssel és 5 hónapos időszakkal, uszkve 150 nappal számolva) 2 m3/nap és 100m3/év vízfogyasztást jelent normál éves klímaviszonyok között. Vagyis a természet adta csapadék mennyisége önmagában kevés, de kiegészítésnek mindenképpen számottevő.

A csapadék hullása és felhasználása nem egyszerre történik, így az elsődleges feladat a tárolás, amely a további folyamatokat is meghatározza. A legegyszerűbb eset, ha az eresz egy hordóba, régi kútgyűrűbe vezeti a vizet és onnan akár kannával is lehet öntözni a kiskertet, a zöldségest vagy a reggeli mosakodást intézni. A ciszternák már régóta bevált tároló eszközök, melyek már nagyobb vízmennyiség befogadására is alkalmasak. Itt már lehet a vízhálózatról történő vízpótlással kombinálni az öntözést. Vagy még zöldebb megoldásként a háztartási szürkevíz megtisztítása után elegyíteni a csapadékvízzel és ebből öntözni. De ha a legkörnyezettudatosabb módját szeretnénk választani a csapadék felhasználásnak, akkor minimális szűrés, tisztítás után kompletten bármilyen fogyasztásra alkalmas vizet nyerhetünk (nem csupán WC öblítésre vagy mosakodásra) majd visszavezetve a kertbe egy gyökérzónás újabb tisztítás után mehet az öntözőrendszerbe.

Ha a vízgyűjtőnk egyből egy tó (netán nagyobb a burkolt felület nagysága és a begyűjthető víz mennyisége) kisebb halállomány is tenyészthető vagy nád termeszthető, melyből aztán tető készíthető. Középkori hasznosítása, mint várárok már divatja múlt, de biztonsági szempontból akár még újra vissza lehetne hozni ezt a funkciót is J.

A csapadékvíz épületgépészeti hasznosítása már nem a mi szakterületünk, de biztos vannak olyan műszaki megoldások, melyekben (hűtés-fűtés példaként említve vagy melegvíz szolgáltatás) szintén hasznosítani lehetne az égi áldást!

 

 

 

Nagy Anita

 

 

 

 

kép madárfürdő kép